Hidegkúti Sport Club
Hidegkúti Sport Club
Tartalom
Az egyesület
 
BLSZ II.
 
BLSZ IV.
 
Hírek
Hírek : Nyári edzőmeccsek eredményei:

Nyári edzőmeccsek eredményei:

Gege  2009.08.25. 11:27

1 győzelem és 4 vereség volt a felnőtt csapat mérlege!!!


A felnőtt keret nyári edzőmeccsei:

A felnőtt keretünk jelen állás szerint 40 főt foglal majd magába az idei szezonban. Keretünket a szezonkezdet előtt majd ketté osztjuk és az „A” csapat a BLSZ II. osztályának 1. csoportjában míg a „B” keret majd a BLSZ Tartalék bajnokságában szerepel majd.A nyár folyamán több edzőmeccsen is pályára léptünk kisebb nagyobb sikerekkel. Csapataink minden alkalommal igen vegyesek voltak, az összeállításokból illetve a végeredményekből ezért sem érdemes messzemenő következtetéseket levonni!

Lássuk hát sorban vegyes csapatunk edzőmérkőzéseit:

Gyömrő U19 – HSC 3-1 (2-0) Balatonszemes

Nézőszám: 30

Összeállítás:

Feri Bá–M.Csaba, Ács P., Gege, Tamás Gabi–Stefi, Dani, Olivér, Rétfalvi–Ásványi, Kukla

Gólszerzőnk: Ásványi

Csapatunkon látszott, hogy legelső mérkőzését játssza a nyáron, míg az ellenfél már az alapozás közepén jár. Csatáraink nagyon sok helyzetet hagytak ki, míg a védelmünk sajnos nem úgy működött ahogy kellett volna így sima vereséget szenvedtünk a pestmegyei bajnokságban szereplő U19-es ifi csapattól!

Tinnye – HSC 3-2 (0-2) Tinnye

A meccsen pályára léptek:

Dani, Vitya, Ásványi, Rétfalvi, Véber, Gege, Tibi, Tamók, Ács, Cigány, Zsolti, Barna, Csaba, Botzheim

Gólszerzőink: Ásványi, Vitya

Nézőszám: 45

Hát talán összes edzőmeccsünk közül ez volt a legkellemetlenebb élmény. Festői környezetben egy gyönyörű helyen, egy kissé lejtős pályán úgy szenvedtünk vereséget megye III-as ellenfelünktől, hogy a félidőben még 2-0-ra vezettünk. Pedig már vezethettünk volna akár 5-0-ra is de csatáraink csak 2 helyzetet tudtak kihasználni. A második játékrészben aztán lefocizott minket a Tinnye és 2 gólos hátrányból nyerték meg a meccset.

Previfitt SE – HSC 4-6 Kolosy tér

Nézőszám: 7

Első nyári győzelmünket egy újonnan alakult csapat ellen szereztük, meg akik idén indulnak először a BLSZ IV.-es bajnokságban. A 3*30 perces meccsen kapunkat Feri Bá védte, aki több bravúrt is bemutatott. Az első és a harmadik játékrészt 10-en játszottuk végig így győzelmünk megsüvegelendő. Említésre méltó még Dani hatalmas szabadrúgásgólja!

Szent István U19 – HSC 7-2 Láng pálya/ műfű

Gólszerzőink: Pista, Nata

Nézőszám: 20

Pályáraléptek:

Apjok Gege, Cseh Pista, Magó Laci, Kovács Misi, Hegyi Balázs, Tamók Dávid, Nagy Tamás, Kovács Bálint, Szikora Levente Fabók Bálint, Tibi, Rétfalvi Laci, Kovács Dani, Barna, Molnár Csaba, Tamás Gabi

Eddigi legkomolyabb ellenfelünk volt a Szent István gárdája akik az országos közép-kiemelt (II. osztály) bajnokságban indulnak. Sima meccsen szenvedtünk vereséget,  bár Nata igen nagy gólt ragasztott szabadrúgásból. Az ellenfélről nem érdemes sokat szólni egy hihetetlen ellenszenves játékosokat felvonultató (akik egyértelműen lábra mentek) gárda volt akikkel valószínűleg soha többet nem játszunk, ha rajtunk múlik biztos, hogy nem! Az ellenfélnél szerepelt ex-játékosunk Garics Gabi aki kiemelkedett csapatából!

 

Nagykovácsi – HSC 4-1 Nagykovácsi

Gólszerzőnk: Vitya

Nézőszám: 170

A mérkőzésen csapatunk minden harmadban más összeállításban lépett pályára, így összeszokottságról egyáltalán nem beszélhettünk. Ami említésre méltó az a nagy érdeklődés amit a helyi szurkolók mutattak a meccs iránt.

 

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Idő
 
Számláló
Indulás: 2006-05-09
 
Linkek
 
Szavazz!!!
Jól kezdtük a szezont!
Szerinted hosszú idő után dobogós helyen végezhet első csapatunk?

Igen, sőt bajnokok leszünk!
Meglesz a dobogó!
Pont lecsúszunk róla!
Tavasszal megint a kiesés ellen küzdünk!
Meglepetésre simán kiesünk végül!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Tartalom

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG